Bronzot ér |
-mv- |
2006.05.30. 08:10 |
A Prospero Színkör az országos Nyárköszöntő Színjátszó Fesztiválon William Gibson: Libikóka c. darabjával országos bronz minősítést nyert. Az amatőr társulatnak rövid időn belül ez a második előadása, amelyet a bírálók ileny magasra értékeltek.
|
Nem úszták meg |
-mv- |
2006.03.14. 08:51 |
Az önkormányzat közgyűlése nem menekült meg a döntés felelősségétől azzal, hogy közönségszavazást rendezett a felállítandó 56-os emlékmű terveiről. Egyrészt kevés, mindössze 181 szavazatot dobtak be az urnába, másrészt a laikusok véleménye szemben áll a szakmai zsűriével.
|
Penna Regia |
-mv- |
2006.03.14. 08:37 |
Az idén Silye Sándor, a Fejér Megyei Hírlap sportújságírója és Somogyi Tamás, a Fehérvár Tv operatőre kapta a városi önkormányzat sajtódíját. |
Borárverés |
-mv- |
2006.03.10. 09:10 |
Időről időre visszatérő rendezvényként képzelik el a szervezők a borárverést, amelyet tegnap rendeztek meg először a színházban a színház javára. A 60 tételnyi különleges bor minden darabja tízezres, némelyike százezres nagyságrendű árat ért el a licit során. A Színházbarátok Egyesülete a befolyt összeggel a színház egyik zenés, táncos produkciójának költségeihez járul hozzá. |
Visszataps |
-mv- |
2006.02.20. 09:25 |
A városi önormányzat közgyűlése Szűcs Erzsébetet nevezte ki a Városi Képtár - Deák Gyűjtemény igazgatójának.
|
Új igazgatói pályázat |
-mv- |
2005.11.24. 10:28 |
Az önkormányzat kulturális bizottsága rendkívüli ülésén úgy határozott, hogy újabb pályázatot ír ki a Városi Képtár igazgatói tisztére. A megbízás ezúttal két éves időtartamra szólna.
|
Prospero ötéves |
-mv- |
2005.10.27. 11:59 |
Az amatőr színjátszó társulat születésnapját Stílus- és helyzetgyakorlatok című műsorának kibővített, különleges változatával ünnepli október 28-án. A 19 órakor kezdődő előadást a Szabadművelődés Házában belépődíj nélkül tekinthetik meg.
|
Színház az egész város |
|
2005.10.18. 07:37 |
Ezzel a címmel rendez vetélkedőt a Vörösmarty Színház. A megszervezésben, lebonyolításban a Fejér Megyei Hírlap lesz a segítségükre. A győztesek díja belépő az ünnepi hét eseményeire.
|
Lehallgatás |
Kovács Béla Sándor |
2005.05.23. 06:05 |
Hadd szögezzem le: nem mindig baj az, ha egy színielőadás beharangozójában meghirdetett rendezői koncepció „nem jön le” a színpadról. Ez a véleményem a Szabad Színház legújabb bemu-tatójának láttán csak erősödött.
|
Gyarapodás |
-mv- |
2005.01.27. 15:01 |
A magyar kultúra napja alkalmából nyitottá meg a Szent István Király múzeum azon kiállítását, amely az utóbbi tíz év legértékesebb szerzeményeit mutatják be a közönségnek.
|
Galaktika újra |
-mv- |
2004.11.16. 08:21 |
Újraindították a hetvenes-nyolcvanas évek sci-fi magazinját a Galaktikát. Örömünk olyan nagy, hogy a fehérvári vonatkozások hiánya ellenére is meg kívánjuk azt osztani olvasóinkkal.
|
Mátyás, a műkedvelő |
kbs |
2004.10.12. 20:50 |
A színházépület felújítása miatt most egy darabig kevesebb profi előadást láthat a közönség Fehérváron. A relatív „kultúréhség” remélhetőleg nagyobb kedvet csinál a műkedvelő csoportok produkcióhoz. Mi a Szabad Színház előadásán jártunk.
|
A kultúráért |
|
2004.10.02. 12:19 |
A Németh László Alapítvány alapítói nevében Pálinkás József adott tájékoztatást a kiemelten közhasznú alapítvány céljairól, a támogatás lehetőségéről.
|
Hűség a városhoz és az irodalomhoz |
Bakonyi István |
2004.09.28. 11:38 |
Mint ahogy a tisztelt olvasó értesülhetett róla, augusztusban Sobor Antal József Attila-díjas író kapta meg a Székesfehérváron létrehozott Szent István-díjat. Az alábbi beszélgetés a díjátadás utáni napon készült az ünnepelttel.
|
A Lánczos-Szekfű alapítvány idei támogatottjai |
-mv- |
2004.08.21. 09:12 |
*
|
Megemlékezés az első világháborúról |
|
2004.07.23. 12:35 |
A Fidesz városi elnöksége és a Polgári Együttműködés egyesület július 28-án 18 óra 30-tól megemlékezést tart a Zichy ligeti emlékműnél. Az első világháború kitörésének évfordulóján a háborúban részt vett fehérvári alakulatok, a tízes huszárok, a tizenhetes önkéntesek és a hatvankilences gyalogezered hősiessége előtt kíván tisztelegni a rendezvény. |
Nézze meg a felújítás sújtotta színházat! |
|
2004.07.21. 07:53 |
Érdekes képriportot közölt a fehervar.net a felújítás alatt álló színházról. Közhely, de az építés valóban ijesztően tud kinézni a rombolás fázisában. |
Belemenős kritika |
(Árgus) |
2004.06.29. 10:30 |
Az Árgus májusi számában enyhén szólva is krtitikus írás jelent meg Székely János Jenő Petőfi-szobráról.
|
Új címen a Vörösmarty Színház honlapja |
Lőrincz Miklós |
2004.06.28. 08:30 |
Tegnap óta új helyen, a www.vorosmartyszinhaz.hu címen érhető el a fehérvári teátrum honlapja. A website a már megszokott tartalom mellett néhány újdonságot is kínál.
|
Antiszemiták és "antiszemiták" |
HV |
2004.06.07. 08:17 |
Gyurgyák Jánosnak a fenti címmel rendezett konferencián elmondott beszédét szerkesztett változatban, de teljes terjedelmében közölte a Heti Válasz Ízelítőül álljon itt egy kisebb részlet.
|
Csendesfoglalkozás |
-mv- |
2004.06.02. 08:50 |
Országos rejtvényfejtő verseny helyszíne volt városunk a hétvégén.
|
Egy oda |
|
2004.05.17. 09:54 |
A FMH szerint Hiller István kulturális miniszter (MSZP) valóban megemlítette Cannes-ban a magyar pavilonban adott fogadáson egy esetleges 2005-ös fehérvári fesztivál lehetőségét. Sajnálatos, hogy erről szenzációs bejelentésről egyetlen más magyar lap internetes változata, sőt - a cannes-i eseményekről egyébként beszámoló - MTI sem ad hírt. Külön érdekes, hogy a Hírlap a "telefonon elért" minisztertől magától értesült a bejelntés megtörténtéről. Az ördög ügyvédjeként azt mondanánk, hogy ez nem a terv komolyságát, hanem a szervező - vagy édesapja - jó kapcsolatait bizonyítja. |
Megjelent az új UFI |
|
2004.05.10. 09:26 |
Tudjuk, hogy nem kimondott kultúra, de hát hova máshová?
|
Európa hazatér hozzánk 3. |
|
2004.04.30. 07:50 |
Május 1. után a hétköznapok várnak ránk
|
Európa hazatér hozzánk 3. |
|
2004.04.29. 19:09 |
Önsajnálat helyett...
|
Európa hazatér hozzánk 2. |
|
2004.04.28. 15:17 |
Mindannyiunk nézőpontja fontos az igazság megismeréséhez.
|
Európa hazatér hozzánk I. |
|
2004.04.27. 20:40 |
Sorozatunk az uniós csatlakozás és történelmünk összefüggéseit taglalja - filozofikus emelkedettséggel. Az első rész
|
Tükrön által homályosan |
Kovács Béla Sándor |
2004.04.24. 08:16 |
A Vörösmarty Színház idényének legérdekesebb - mert merészen újító - előadása volt Shakespeare Szeget Szeggel című darabja.
|
Újra működik a www.fehervar.net |
kbs |
2004.04.21. 20:56 |
Bizonyára sokan örömmel értesülnek róla, hogy ismát működik a város kulturális portáljaként számontartott fehervar.net
|
kiralysag.hu |
-mv- |
2004.04.20. 20:29 |
Nincs helyi vonatkozása, de az [origo] akkorát dobott, hogy azt muszáj megosztanunk olvasóinkkal.
|
Ez is Heltai |
|
2004.04.02. 12:27 |
Az író- költő jellegzetesen keserédes stílusát, sajátos világlátását kitűnően illusztrálja ez a vers is. Akinek tetszik, az a darabot is szeretni fogja.
|
„Gyakorta bús, néha-néha víg is…” |
Kovács Béla Sándor |
2004.04.02. 12:16 |
- írta Heltai jenő egyik versében az életről. Heltai munkái pedig olyanok, mint az élet. Talán ezért van, hogy az alábbi ismertetőben a szokásosnál kicsit többet foglalkozunk a művel, és kevesebbet az előadással.
|
Diós beetetés |
Kovács Béla Sándor |
2004.03.26. 17:24 |
Vannak darabok, amelyek annyira jók, hogy gyengébb előadás-ban is élvezhetőek, sőt hatásosak maradnak, és vannak közepe-sek művek, amelyeket a rendezés és a színészi játék (röviden: az előadás) élménnyé avat. A Szurdi-Szomor szerzőpáros Diótörő és Egérkirály című musicalja az utóbbi kategóriába tartozik.
|
Tavaszi Színházi napok |
eLeM |
2004.03.26. 17:15 |
*
|
|