A Mi Városunk
Magunkról
 
Rovatok
 
Ajánlott olvasmány
 
Írjon nekünk!
 
: Vetítenek

Vetítenek

kbs; Oguz  2005.05.25. 18:11

„Fejlesztés alatt”. Ez a két szó fordul elő leggyakrabban a június 6-án kezdődő Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos honlapján. Ezt olvashatjuk A fesztiválról, a Program 2005, a Filmregisztráció, a Szponzorok, partnerek, de még a Díjak, zsűri menüpontokra kattintva is.

Igen, fanyalgunk. De meggyőződésünk, hogy minden okunk megvan rá. Aki ezt kétségbe vonja, azt megkérjük rá, hogy legyen szíves mutasson még egy nemzetközi filmfesztivált, amelynek a megnyitója előtt tizenkét nappal az állítólag vetítendő 50 nagyjátékfilmből mindössze tízről lehet tudni; zsűrijéről csak az látott napvilágot, hogy izraeli, svéd, skót és francia tagjai lesznek; az uszkve 125 milliót összedobó szponzorok pedig nem hogy nem íratják öles betűkkel a plakátokra a nevüket, de egyenesen titokban akarnak maradni. (Mondjuk, plakátok híján ez az íratás amúgy is objektív akadályokba ütközne.) Tudják mit? Nem is ragaszkodunk a határokon túlnyúló példákhoz; elég lesz, ha egy hazai fesztivált tudnak mutatni hasonló paraméterekkel.

Addig viszont fenntartjuk a fanyalgás jogát. Nézzük például a versenyprogramból a honlapon közzé tett filmeket! (Összesen négy ilyen van, ami az ezüst meg a bronz országalmával számolva azt jelentené, hogy a nevezők fele díjazott lesz. A legjobb férfi és női főszereplő kategóriával ügyesen gazdálkodva akár valamennyi opus adatlapjára felkerülhet a „nemzetközi fesztiválon díjat nyert” kitétel.) Mind olyan alkotók munkája, akik korábban vagy nem is rendeztek nagyjátékfilmet (mint Hildebrand és Paulus), vagy csak egyet (mint Moodysson vagy Ostojic). Valóságos kakukktojás közöttük a finn Paljakka, akinek a keze alól korábban két nagyjátékfilmet is kikerült – igaz, az utolsó 1992-ben.

Apropó: idő. A versenyfilmek között egyetlen premier sincs. Tavalyiak, sőt egy tavaly előtti is található közöttük. De ugyanez áll a versenyen kívüli vetítésekből már ismert alkotásokra is – ahogyan igaz rájuk az is, hogy kezdő rendező készítette őket. (Az egyetlen kivétel a délkoreai Jun-Hwan, aki az utóbbi 9 évben 11 nagyjátékfilmhez adta a nevét.)

Nem is igen szólnánk mindezek miatt, ha erről szólna a nagyhangú hírverés is. (Apropó: illik-e egy megyei napilapnak féloldalas összeállításban előre lelkendezni a főszerkesztő lánya által szervezett esemény kapcsán?) Ha Elekes Szentágotai Blanka fesztiváligazgató és Szelier András alpolgármester azzal ül ki a Belga sörözőben tartott sajtótájékoztatóra, hogy „levetítjük néhány kezdő rendező egy-két évvel ezelőtt készült rétegfilmjét, amelyeket a mozik úgysem fognak játszani” – akkor nem koptatjuk ennyit a billentyűzetet. De „Nemzetközi Filmfesztiválról” vizionálni, Cannes-ba menni (az önkormányzat pénzén) tanulmányútra – azt, bizony erőteljes túlzásnak tartjuk. S erős az a gyanúnk is, hogy ahhoz, hogy valaki egy ilyen ötletre a  várostól tízmilliókat kapjon, nem elég két szép szem, és a pár évvel ezelőtti zsűritagság a Sawanah-külsői diákfilm-napokon. Ahhoz valakinek a valakijének kell lenni. Apropó, pénz! Tetszenek még emlékezni, mit nyilatkoztak  egy éve a megye és a város illetékesei? Azt, hogy az akkor az előkészítésre összedobott hatmillió forinton túl az önkormányzatok nem vesznek részt a finanszírozásban. Most meg azt halljuk, hogy a főszponzor a fehérvári önkormányzat, bár „félmillió eurós” költségvetés 70%-át más támogatók adják össze. Nem kell számtanzseninek lenni ahhoz, hogy valaki kiszámítsa, 120 millió forintnak a 30%-a is 36 millió. Ami éppen 36 millióm forinttal több, mint a tavaly vállalt és a közgyűléssel elfogadtatott városi kötelezettség.

A fesztivál díszvendége lesz Mark Hamill, aki a Csillagok háborúja több mint húsz évvel ezelőtti három epizódjában Luke Skywalkert alakította. A Városház téren pedig le fogják vetíteni Samuel Fuller Red Big One című – húsz éves – filmjének a rendezői változatát, amelyben Hamill is szerepelt. Nem tudni, hogy az utolsó Jedi lovagot találták meg először húzónévnek, és a filmmel teremtették meg számára a kapcsolatot a fesztivállal, vagy a film bemutatásának ötlete született meg korábban. Mindenesetre az amerikai kultuszmozinak igencsak laza a kötődése egy deklaráltan „európai” rendezvényhez.

Hogy a két helyszínen (Technika Háza, Barátság Háza) hat nap alatt hogyan vetítik le az ígért 53 nagyjátékfilmet, ami testvérek között is 4800 perc, azaz 80 óra? Valószínűleg vízhűtéses gépekkel. Az Erő legyen velük.

 
Röhelyek
 
Képriportok
 
Amondó
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fontos oldalak
 
Küldje el ezt a cikket!
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-