A Mi Városunk
Magunkról
 
Rovatok
 
Ajánlott olvasmány
 
Írjon nekünk!
 
: Stílus

Stílus

-mv-  2005.05.23. 06:01

Kommentár nélkül közöljük az Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál sajtótájékoztatójára invitáló meghívó szövegét. Magáért beszél.

===8<==============Nyissz===============
IN-VITA IRAT
vagyis
meghívás foganatosíttatik
azon jeles alkalomból, hogy
az I. Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál, melyet Székes városunkban rendezünk
először de nemigen utoljára, máris és nagyonis itt van a nyakunkon. Ennek okán újabb randevút forszírozunk tehát Önökkel (és Veletek), a sajtó
jeles képviselőivel, abban a reményben, hogy az örömhírt együtt munkálkodva a
forgószél sebességével sikerül szana- és szerteszét röpítve megosztani a
reménybeli nagyérdeművel. Ezért hát
ezen kiáltmány kézhez kapója
elvárt és megbecsült vendége az
I. ALBA REGIA NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL
sajtótájékoztatójának,
melyet 2005. MÁJUS 24-én, kedden, 11órakor Székesfehérvárott, a Belga Sörözőben /Szent István tér 14./ tart a rendezőség.
Díszes és ízes (szóvirágok – majszolgatás) környezetben újabb fátyolos titkok
fellebbentése is megtörténik
Elekes Szentágotai Blanka fesztiváligazgató
és
Kriston László program-tanácsadó által.
A +hívás baráti elkönyvelését követően
a részvételi szándékok azonnali megerősítése bízvást kívánatos itt:
mariann@int.fejer.hu
vagy az alábbi mozgószámon: 06/30-3353-238.
Üdvölettel:
Murányi Mariann
sajtófőnök

 
Röhelyek
 
Képriportok
 
Amondó
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fontos oldalak
 
Küldje el ezt a cikket!
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-