A Mi Városunk
Magunkról
 
Rovatok
 
Ajánlott olvasmány
 
Írjon nekünk!
 
: Első szabad május elseje?

Első szabad május elseje?

Oguz  2004.05.01. 08:38

Éljen május egy, az európai munkásosztály ünnepe! Éljen az Unió!

Van abban valami irónikus, hogy a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozásának napja éppen május elseje. Az a nap, amely a "létező szocializmus" évtizedei során a rendszer legitimációját szolgálta, amelynek "erőtől duzzadó nagy seregszemléi" azt voltak hivatottak demonstrálni, hogy a nép (nem az istenadta, hanem a társadalmi alapok által determinált) "egy emberként" áll "pártunk és kormányunk" mögött.
Így aztán az unióhoz való csatlakozást a jól megszokott majálissal lehet ünnepelni. (Csak szurkolni tudok, hogy legalább felvonulást nehogy tartsanak valahol.) Az európai polgári demokráciák közé tartozásunkat a kádári áthallásokkkal terhelt ünneplési móddal. Ami egyébként tökéletesen megfelel a helyzetünknek. Nálunk a nagytőkések, a bankvezetők zömmel a kommunisták utódpártjának holdudvarába tartoznak. Nálunk a parlamentáris jogállamot (aktuálisan) pártállami fejesek irányítják. Ugyanis nálunk az emberek egy jelentős hányada a hetvenes-nyolcvanas évek lábszagú langymelegét kívánja vissza, és ezért, hajlamos abból az időből ismert MSZP-s arcokra szavazni. Pedig ha valamire, akkor arra garancia az EU-ba való belépésünk, hogy "azok az évek" nem térnek vissza soha többé. Még "ideiglenesen itt állomásozó" jelleggel sem.

 
Röhelyek
 
Képriportok
 
Amondó
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fontos oldalak
 
Küldje el ezt a cikket!
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen