: Sörvirsli

Falun a május elseji hagyományt a májusfaállítás, rosszabb esetben a kiskapu leszerelése, szélsőséges és legendateremtő esetben a szekérnek a tetőre való felköltöztetése jelentette. Persze elmúlt ez is. Ugyanúgy, ahogy a városok erőtől duzzadó, munkásmozgalmi egységet demonstráló felvonulásai.

A régi május elsején a munkásember - meg a vele együtt haladó haladó értelmiségi - kézen fogta gyerekét, és elindult vele a gyülekezőhelyre. A kölyök bőgött, hogy az anyja mér' nem jön - hiába magyarázták neki, hogy az asszonynak a tölténygyáriakkal kell vonulni -, megígérték neki, hogy kap lufit, vattacukrot, arra elhallgatott. A gyülekezőhelyen kiosztották a zászlókat és a transzparenseket. Jó jártak a gyerekesek; nekik nem kellett táblát cipelni. A lényeg ugyan is az volt, hogy a dolgozónak foglalt legyen a keze, és ne fogdossa menet közben a bérelszámolás fenekét. A bemelegítő féldeciről Kis szaki gondoskodott, neki csomó szilvafája van a telkén. A feles fogyasztásakor viszont kifejezetten útban volt a gyerek, de a kezébe nyomott „Éljen Május 1!" feliratú léggömb lekötötte egy darabig.

Órányi ácsorgás után megjött a jel, a munkás a nyakába ültette a már megint nyafogó gyereket - ha nem volt túl sok a pálinka, akkor a sajátját - és a tömeggel elvonult a tribün előtt. A gyerek integetett a tribünnek, a sarkon túl a kellékeket begyűjtötte az eszbé, a gyerekeket az anyjuk. A férfiak magukhoz vették a szervezett dolgozónak járó sört és virslit. Ingyen. Legalábbis az elsőt. A többi viszont azt eredményezte, hogy a felvonuló férfiemberek ma sem emlékeznek rá, mi volt a majálisok délutánjain. De ez mindegy is annak, akinek mára se ingyen sör, se virsli, sőt a munka ünnepéből is csak az ünnep maradt. Az viszont éljen!