: Tovább a … úton

„A pályázatot készítő munkatársaim megtettek minden tőlük telhetőt, büszke vagyok a teljesítményükre” – nyitotta meg Boldizs Kálmánné alpolgármester (MSZP) a ma délutáni sajtótájékoztatót: Egy pillanatra azt hittem, eltévesztettem a szobaajtót, talán még a házszámot is. Az én meghívómon ugyanis az állt, hogy Székesfehérvárnak a 2010. évi Európa fővárosa címre benyújtott pályázatáról lesz szó. Arról a pályázatról, amelyet a magas grémium alkalmatlannak talált a második körbe jutásra, mert „szakmailag, nyelvileg és nyomdailag is kifogásolható” valamint hiányzik belőle mindaz, ami miatt egyáltalán kulturális koncepciónak lehetne hívni. De rövidesen rá kellett döbbenjek: az alpolgármester asszony is arról beszél! Ekkor viszont azon kellett elgondolkodnom, hogy a hölgy most valami bámulatra méltó mértékben optimista, vagy a végletekig pesszimista. Vagyis azért méltatta a fenti szavakkal a visszadobott dokumentumot, mert úgy gondolja, hogy az igenis egy remekmű (a szakmai zsűri meg elmehet…), vagy az a meggyőződése, hogy városunk kulturális életének szereplői, ha megfeszülnek is, csak ilyen vacakot képesek összehozni.

Még mielőtt eldönthettem volna magamban ezt a dilemmát, Szele István, a polgármesteri hivatal művelődési irodájának vezetője vette át a szót. Ő a kifogások közül a „nyelvileg” és „nyomdailag” kitételekkel foglalkozott. (Szerkesztői oldalvágás a zsűrinek: ami azt illeti ez a „nyomdailag” szóalak sem éppen kifogástalan. Nyelvileg.) Az irodavezető elmondta, hogy a pályázati kiírás szempontjai között nem szerepelt a nyomdai kivitelezés minősége. „Ha már a szépségemre nem is lehetek, de a stílusomra egy ideje büszke vagyok” – magyarázta tréfálkozva, miért nem érti a nyelvi megformálásra vonatkozó sommás kritikát, és hozzátette:  kettőnk közül valaki nem tud olvasni…”; elegánsan elleplezve ezzel azt a tényt, hogy a súlyos szavakat nem egy személy, hanem egy héttagú bizottság (lásd a keretben) fogalmazta meg.

Bán Ferenc, Kossuth-, Ybl-, Prima Primissima-díjas építész Dr. Garamszegi Ábel a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium befektetési és közgazdasági helyettes államtitkára Dr. Mesterházy Balázs, az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat miniszteri biztosa Mizsei Zsuzsanna, közgazdász Dr. Schneider Márta, helyettes államtitkár, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Dr. Somogyi Zoltán, a Magyar Turisztikai Hivatal elnöke Dr. Tamás Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének igazgatója

A döntőbizottság tagjai

Faggatózásomra, hogy akkor vitatják-e a zsűri minősítését, egyikük sem válaszolt határozott igennel. Sőt, Boldizsné egyenesen kijelentette, hogy elfogadják a döntést. Arra a kérdésre, hogy nincs-e ellentmondás a lesújtó kritika elfogadása és a büszkeség között, habozás nélkül azt felelte: „nincs” – fényesen bebizonyítva, hogy az Isten is politikusnak teremtette. (Már ha nem sértő Isten és a teremtés emlegetése egy szocialista városanyával összefüggésben.)

A sajtótájékoztató harmadik előadója Kovács Péter Barnabás, a közgyűlés kulturális bizottságának elnöke (SZDSZ) volt. „Csak egy nyerhet” – mondta, s hozzátette, hogy eleve sejtettük, hogy az az egy nem mi leszünk. Ami nagy igazság, és nem is ez az probléma, hanem az, hogy az összes induló közül egyedül nekünk sikerült olyan anyagot beadni, amelyet a bírálók példás egyetértésben húztak le, anélkül, hogy legalább egy picike buksisimogatást is kaptunk volna a hatalmas barackok mellé. Magyarázatul az elnök arról rögtönzött kiselőadást, hogy Fehérvár közel van Budapesthez, ezért aki „látni akar egy rendes színházi előadást vagy hallani egy színvonalas hangversenyt”, az odautazik. A helyi színtársulatot és szimfonikus zenekart becsülő sajtómunkások egyre kerekebb szemmel figyelték, mi fog ebből kijönni, ám az elnök mesteri u-kanyart vett, és úgy folytatta: „ezért a helyi intézményeink állandóan erős versenyben vannak, amelyben messzemenőkig meg is állják a helyüket.” Így megelőzött néhány borítékolható sértődést, viszont a mondandója elvesztett minden kapcsolatot a témával, ti. azzal, hogy miért lett a pályázat olyan pocsék, amilyen. Az egyetlen méltányolható érve az volt e téren, hogy Fehérváron nincs egyetem vagy komoly hagyományokkal bíró főiskola – így kisebb az az értelmiségi elit, amelyre a kulturális élet tervezésében, szervezésében támaszkodni lehet. Ennek az érvnek a súlyából azonban alaposan levon az, hogy – mint Szele irodavezető úr második megszólalásából megtudtuk – azokra sem támaszkodtak, akikre lehetett volna. A pályázatot gyakorlatilag a hivatal dolgozói készítették rohammunkában, a szöveget maga az irodavezető írta, a kész anyagra a közgyűlés (tehát egy politikai testület) rábólintott – de lektor és tipográfus a közelében sem járt. (A többi pályázat végén általában hosszasan sorolták mindazokat - művészeket, tudósokat, tanárokat, művelődési szakembereket, grafikusokat, tipográfusokat, merkating-szakembereket stb. - akik részt vettek a munkában.)

Az egész sajtótájékoztatón végigvonult egy, mindhárom előadó szövegében felbukkanó komoly fenyegetés: hogy ez a „szakmailag, nyelvileg és nyomdailag is kifogásolható” dokumnetum fogja koncepcióként meghatározni városunk kulturális fejlesztését és életét kb. 2010-ig. Ez végül el is döntötte az alpolgármester asszonnyal kapcsolatban felvetődött fenti dilemmámat.

Nem osztom a Fehérvárról alkotott pesszimista véleményét. Szerintem tudunk mi ennél jobbat is.