A Mi Városunk
Magunkról
 
Rovatok
 
Ajánlott olvasmány
 
Írjon nekünk!
 
: Kezdődik előlről

Kezdődik előlről

kbs  2004.04.22. 17:00

A héten több sajtótéjékoztatón is foglalkoztak a Romkertben emelt védőtető illetve a Nemzeti Emlékhely sorsával.

Csak az biztos, hogy semmi sem biztos. Bár a tető bontása egyre valószínűbb. A Népszabadságban Pekarek János hónapokkal ezelőtt arról írt, hogy heteken belül kezdik a bontást. Persze, csak egy hivatali vezető érkezésének beharangozását hallotta félre. (Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, egy elcsépelt "kommunikációs" trükkel van dolgunk - ugyanezt a "hangosan és gyakran bejelentjük a semmit" módszert megfigyelhetjük a börgöndi repülőtér ügyében is.) A héten a Védegylet vezető tartottak sajtótájékoztatót, és közölték a jó hírt: még a nyáron elbontják a tetőt. Aztán tegnap ülést tartott a Nemzeti Emlékhely Alapítvány kuratóriuma, s a gyűlésen kiderült, célszerű a mondatnak elé tenni: "talán". A kurátorok csak abban értettek egyet, hogy bontani kell, de abban, hogy mi következzen utána, már legalább három táborra szakadtak (új tető; a romok betemetése vagy valami más). De világossá vált az is, hogy pillanatnyilag még árajánlatot sem kértek a lehetséges kivitelezőktől, és nem tisztázott az sem, hogy miből finanszírozzák a további munkálatokat.

A dolgok pillanatnyi állása szerint - ha minden jól megy - néhány hónap múlva pontosan ott leszünk, mint tíz évvel és néhány száz millió forinttal ezelőtt.

 
Röhelyek
 
Képriportok
 
Amondó
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fontos oldalak
 
Küldje el ezt a cikket!
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA