: Durca

Kedves Pénzes Mihály!

Ön jó munkásember. Amikor még a Köfémben dolgozott hosszú évtizedeken át, szakmáját minden bizonnyal magas szinten űzte, teljesítményét a melósok és főnökei elismerése övezte. Ma már odahagyta egykori munkahelyét, de bizonyára talált szakmájába vágó állást, hiszen a képviselői tiszteletdíj nem biztosít önmagában tisztes megélhetést. Márpedig Ön szemmel láthatóan jól él. Eszembe nem jutna azonban vájkálni munkahelyi ügyeiben, hiszen akár politikus az ember, akár nem, a munkája – ha tisztességesen végzi – a magánélete része, ahhoz a főnökein és munkatársain kívül senkinek semmi köze, különösen közéleti tevékenysége megítélése során.

Ezt az íratlan törvényt az elmúlt tizenöt évben városunk minden politikai szereplője betartotta ellenfeleivel szemben, pedig a helyi közélet sohasem merült ki rózsafüzér-morzsolgatásban. Ön azonban a közelmúltban megszegte e hallgatólagos közmegállapodást, mégpedig igen otromba, mondhatni aljas módon: a Fidesz egyik önkormányzati képviselőjét – hogy a foci-botrányban feltett kérdéseire adandó válaszoktól megmeneküljön, és a témát elterelje – munkahelyén keresztül támadta meg, rossz színben tüntetve fel őt magát és munkáltatóját.

Én ezt helytelenítem. Mindenki tudja a városban – aki Önt ismeri – hogy miként jutott diplomához, miként jutott nyelvvizsgához, és még ki tudja hányféle papírhoz. Mégsem képezi ez a téma közbeszéd, vagy újságcikk tárgyát, hiszen mindenki úgy csapja be saját magát, ahogy akarja. A tudás úgysem papírokban nyilvánul meg, hanem intelligenciában, műveltségben, széles látókörben, jó modorban.

Néhai Vancsik Zoltánt pont ezért tisztelték hívei és ellenfelei egyaránt, ezért néztek fel rá, mert volt szellemisége, óriási ismeretanyaga, jó kiállása, humora, és viselkedés-kultúrája. Ezt hagyta nekünk, fehérváriaknak örökül, ezért emlegetik őt példaként sokan, még a politikai paletta másik oldalán is.

Sajnálatos, hogy Ön, Pénzes úr, csak a pártelnöki széket örökölte.