A Mi Városunk
Magunkról
 
Rovatok
 
Ajánlott olvasmány
 
Írjon nekünk!
 
: Rugdalózás

Rugdalózás

-mv-  2005.01.12. 10:10

A fehérvári fociban nem csak a pályán láthatók néha kemény belemenések, hanem időnként az így vagy úgy érintett politikusok is megkockáztatnak egy-egy jól irányzott rúgást.

Az MSZP és az SZDSZ frakcióvezetői sajtóközleményben fűztek kommentárt a Fidesznek a foci kft-vel kapcsolatos kérdéseihez. (Korábbi írásunk.) A közlemény nem válaszol a felvetett kérdésekre, viszont erőteljesen támadja az ellenzék nagyobbik pártját, mondván "a Fidesz több fórumon felelőtlenül vádaskodik. Különböző - egymásnak ellentmondó - állításokat, feltételezéseket összemos, nem létező politikai alkukról beszél." Kiderül a közleményből az is, hogy a koalíció elzárkózik a vizsgálóbizottság felállításától.
A Fidesz nevében Cser-Palkovics András (önkormányzati képviselő) reagált a közleményre.
- Megértem képviselőtársaim indulatát, a Fűtőerőmű-focikáefté csereüzletről illetve az utóbbiból hiányzó százmilliókról szóló híresztelések valóban rossz fényt vetnek az MSZP-re és az SZDSZ-re, és személy szerint Pénzes Mihályra illetve Világosi Gáborra is. Nem értem viszont, ez az - egyébként jogos - indulat miért a
Fidesz ellen horgadt fel. Hiszen a több mint 300 millió forintos hiányról Kocsis György, az MSZP-SZDSZ-többség által kiválasztott befektető nyilatkozott, a két párt közötti állítólagos alkuról pedig Kiss József, a másik pályázó beszélt a sajtónak. Mi nem tehetünk mást, mint hogy a városért felelős választott képviselőként megkérdezzük: mi igaz ezekből az állításokból. Szeretnénk, ha minden alapot nélkülöznének. Nyugtalanító azonban, hogy a polgármester továbbra sem szólalt meg az ügyben, és a két frakcióvezető is a Fidesz elleni támadással kívánja pótolni az érdemi cáfolatot. Természetesen továbbra is ragaszkodunk hozzá, hogy a Fehérvár FC (azelőtt Videoton FC) Kft gazdálkodását önkormányzati bizottság vizsgálja ki; a visszaélések felelősei, illetve az alaptalanul rágalmazók ellen pedig tegyenek jogi lépéseket.

 

 
Röhelyek
 
Képriportok
 
Amondó
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fontos oldalak
 
Küldje el ezt a cikket!
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL