A Mi Városunk
Magunkról
 
Rovatok
 
Ajánlott olvasmány
 
Írjon nekünk!
 
: A nép halk szava

A nép halk szava

-mv-  2004.12.12. 19:45

Előrebocsátjuk, hogy nem hisszük, hogy a december 5-ei népszavazás eredményéből különösebb pártpolitikai következtetéseket lehetne levonni. A részletesebb székesfehérvári adatokat inkább azért ismertetjük, hogy a szociológiai tanulságokat konstatálni lehessen.

A népszavazáson országos átlagban a választók 37,49 százaléka vett részt. A fehérváriak aktivitása ennél jóval magasabb volt, a jegyzékbe vettek 43,9 százaléka fáradt el a szavazókörökbe. Ez a részvételi arány egyébként csak egy kicsivel van alatta a korábbi népszavazásokon, az önkormányzati választásokon illetve a parlamenti voksolások második fordulójában szokásosnak.

Ha csak a fehérváriakon múlik, akkor megtiltották volna a kórházak, egészségügyi intézmények további privatizációját. Egyetértett ugyanis a tiltással a megjelentek majd kétharmada (64,36%), az összes választójoggal rendelkező 27,82%-a. Szorosabb volt az eredmény a határon túli magyarok kedvezményes honosítása kérdésében. Itt is az igenek voltak többségben (53,81%), de az érvényességhez szükséges határnak alatta maradtak. (Kb. 1300 szavazat hiányzott.)

Jól látható, hogy a polgárok nem pártszimpátiáik alapján szavaztak. Ha így tettek volna, akkor nem lehetne ekkora eltérés a két kérdésben. (Emlékeztetőül: a Fidesz két igen, az MSZP két nem leadására biztatott.) Egészen bizonyos, hogy a kórházprivatizációt ellenzők között szép számmal voltak MSZP-szimpatizánsok, és a határon túli magyarok honosítását elutasítók között is találhatók olyanok, akik egy parlamenti választáson a Fideszt támogatnák.

Az egészségügy magánosítást minden egyes szavazókörben elutasította a többség, a kedvezményes honosítás terén azonban megállapíthatók lakóhely szerinti különbségek. A tizenkilencből három egyéni önkormányzati körzetben (a szavazókörök ehhez a beosztáshoz igazodnak) válaszoltak többen nemmel: a 4-esben, a 7-esben és a 8-asban. És itt egy kicsit ellent kell mondjunk a korábbiaknak. Figyelemre méltó ugyanis, hogy ez ugyanaz a három körzet, amelyben a kormánypártok az EP-választáson a legjobban szerepeltek. Tehát ha nem is mondhatjuk, hogy az igenek-nemek aránya megegyezik az ellenzéki-kormánypárti szavazók arányával – sőt, biztos, hogy nem így van – arra azért következtethetünk belőle, hogy egy-egy körzet választóinak többsége hova húz.

 
Röhelyek
 
Képriportok
 
Amondó
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fontos oldalak
 
Küldje el ezt a cikket!
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA