: Vazul menyei

A magyar történelem ironikus vonásainak egyike, hogy némi kitérő után (értve ez alatt az idegenből jött Orseolo Pétert és a sógor Aba Sámuelt) Vazulnak (másképpen Vászolynak) a fiai kerültek a trónra. Így az Árpád-ház zömében annak a férfinak a leszármazottjaiból áll, akit a dinasztia alapítója (ti. István) alkalmatlanná tett az uralkodásra.

A hercegfiak apjuk megvakítása után a lengyel (Béla) illetve a kijevi fejedelem (András és Levente) udvarában találtak menedéket. Házasságaikkal is ezt a kapcsolatot erősítették. Andrást 1406-ban királlyá koronázták, ekkor már hitvese volt Anasztázia, Bölcs Jaroszlav leánya. Boldog házasságban éltek, a király azzal is kedveskedett az ortodox hitű királynénak, hogy a tihanyi apátság mellett és Visegrádon otthont adott a görög rítusú szerzeteseknek illetve apácáknak.

Három gyermekül született; Adelaid még Oroszországban, Salamon és Dávid pedig már itthon.

Béla a pomerániak elleni hadjáratban tanúsított bátorsága jutalmaként nyerte el Mieszko lengyel fejedelem lányának Richezának a kezét. Így aztán lengyel fegyveresek segítették a herceget akkor is, amikor sikerrel szállt hadba jussáért. (András neki ígérte a trónt, ám végül mégis fiát, Salamont nevezte meg örökösként.) Az – e néven elsőként – megkoronázott Béla és Richeza két idősebb gyermeke, Géza és László még külhonban született, hazatértük után még egy fiuk (Lampert) és négy lányuk látott napvilágot. Mikor Béla meghalt, a fiai anyjuk hazájába, Lengyelországba menekültek.