: Alkotmányos forradalom

Tisztelt ünneplő székesfehérváriak, kedves barátaim!

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepének előestéjén eljöttünk ide, erre a térre, Kossuth Lajos szobrához, hogy együtt emlékezzünk a múltra, történelmünk nagyszerű személyiségeire, és erőt merítsünk a jövő építése érdekében.

Március tizenötödike az a felemelő nemzeti ünnepünk, amelyből mindig újra és újra erőt meríthetünk ahhoz, hogy – miként Vörösmarty mondta – „rendületlenül” álljunk e helyen, hogy egyetértésben összefogjunk, szövetségre lépjünk egymással városunk és az ország építésének érdekében. Mit jelent nekünk az egyetértés? Egy többpárti parlamenti demokráciában az egyetértés azt, kell, hogy jelentse, hogy vannak alapértékek és alapvető célok, amelyekért együtt kell küzdenünk, de nem a gyűlölet és a rágalmazás, nem az uszítás és a felelőtlenség jegyében, hanem azért, hogy ez az egyetértés megvalósuljon alapvető kérdésekben.

Március tizenötödike nemcsak a nemzeti erőfeszítés napját jelenti számunkra, hanem az 1848-49-es küzdelmes esztendőket, amelyek örök időkre meghatározták nemzeti alapértékeinket, a társadalmi átalakulás alapkövetelményeit, meghatározták európai magyarságunk, az európai Magyarország  alapértékeit. Ezért nemzeti mitológiánk részévé vált.

Egy nemzetnek, egy közösségnek racionálisnak kell lenni abban, amit maga elé tűz, ésszerűnek kell lenni a módszerekben és a helyzetfelmérésben, de emlékek, nemzeti emlékezet nélkül nincs nemzet, nincs összetartozási élmény. A magyarságnak 1848-49-es forradalma és szabadságharca adja ezt a nagy összetartozási élményt. Bár a részletkérdésekben vagy akár a módszerekben ellentétek feszültek Széchenyi és Kossuth vagy Deák és Eötvös között, de a fontos az volt, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség közös vállalásában egyek voltak. Ha egymásnak feszültek is az indulatok, az is rendíthetetlen hittel és a jobbítás szándékával történt.

Vállalnunk kell mindazt, amivel a történelmi sors megbízott, ami reánk méretett. Eötvös Józseffel szólva: „ a demokráciát nem kimondani, hanem organizálni kell”. Könnyű kimondani, ha nem lőnek. Könnyű kimondani, ha nem verik szét a tüntetést, könnyű kimondani a szabadságeszméket, ha van rá lehetőség. De ennél sokkal, de sokkal nehezebb megszervezni, működőképessé tenni és fenntartani azt, amit a szabadság jegyében elértünk. Tudjuk ezt mi is, kedves barátaim - mi, ennek a történelmi városnak a polgárai. Az elmúlt évtizedben a fideszes polgármesterek tevékenységének eredményeképpen Székesfehérvár Közép-Kelet Európa legdinamikusabban fejlődő városai közé tartozott. Az MSZP-SZDSZ városvezetés „áldásos” ténykedése során azonban a város nem használta ki a lehetőségeit, felélte tartalékait. Ma  leszálló ágban van – lassan már a közműveit is kiárusítja.

Nem kis feladat vár ránk az elkövetkező években. Újra fejlődési pályára kell állítanunk városunkat, vissza kell adnunk az emberek hitét, biztonságérzetét, vissza kell szereznünk a munka becsületét és értelmét. Hiszen nem csak Magyarország de Székesfehérvár sem részvénytársaság.

Március tizenötödikén arra kell gondolnunk, hogy végre kell hajtanunk egy történelmi feladatot, egy történelmi tettet. A 12 pont megfogalmazta a kor parancsát. Megfogalmazta mindazt, amit az ifjúság akkor érzett, és Pozsonyban az országgyűlésben a politikusok tudták, hogy ez a felhívás, ez a 12 pont erőt ad ahhoz, hogy alkotmányos úton, alkotmányos forradalommal megújítsuk Magyarország közjogi berendezkedését, és megteremtsük a politikai demokráciát. Úgy, ahogy az akkori feltételek és lehetőségek között meg lehetett tenni.

Ezért mondta Kossuth is, hogy a politika a lehetőségek művészete. Melyek a mi lehetőségeink? Most tizenöt évvel a rendszerváltoztatás után, az európai csatlakozás küszöbén úgy kell egy gazdasági-politikai közösség tagjaivá válnunk, hogy miközben kihasználjuk az így adódó lehetőségeket, tisztában legyünk az óhatatlanul jelentkező nehézségekkel, és le is győzzük azokat. Mindezt úgy, hogy lehetőleg minden magyar nyertese és ne vesztese legyen ennek a csatlakozásnak, és ne tévesszük szem elől a határainkon és az Európai Unión kívül rekedt magyar testvéreinket sem.

1848. március tizenötödike jelentse azt számunkra, hogy az itt megfogalmazott eszme – a világszabadság – az európai forradalmakkal együtt dobbanó magyar forradalmi gondolat. Éppen ezért rendületlenül kell állnunk itt; rendületlenül a hitben, a szabadságban, de rendületlenül a hétköznapi munkában is – és akkor lesz magyar feltámadás, magyar felemelkedés. Ehhez kérjük mindnyájuk bizalmát, hitét, mindnyájuk segítségét.