A Mi Városunk
Magunkról
 
Rovatok
 
Ajánlott olvasmány
 
Írjon nekünk!
 
: Mást végeztek

Mást végeztek

-mv-  2004.09.10. 13:06

Azt, amiért a rendkívüli ülést összehívták nem, viszont egy-két másik ügyet elintéztek tegnap a városi önkormányzat képviselői. (A Videotonról készített Liga-jelentés teljes szövege.)

A tegnapi rendkívüli ülést az ellenzéki képviselők kezdeményezték, egyrészt, hogy megismerhessék a Magyar Labdarúgó Ligának a Videoton FC Kft-nél végzett vizsgálatának részleteit, (a legutóbbi ülésen a jelentés ismertetését Warvasovszky Tihamér polgármester személyiségi okokra hivatkozva megtagadta) másrészt, hogy a közgyűlés maga is állítson fel egy a kft gazdálkodását vizsgáló bizottságot. (Ezt a javaslatot az MSZP-SZDSZ többség - szintén az előző ülésen - egyszer már elutasította.)
A viszgálóbizottság felállítását a szocialista és a szabad demokrata képviselők most sem tartották szükségesnek. (Vagy mindent tudnak, vagy nem kíváncsiak.) A jelentéssel kapcsolatban azonban a polgármester megváltoztatta a véleményét, és zárt ülésen hajlandó volt tájékoztatót tartani róla, sőt a képviselőknek az ülésen ki is osztottak egy-egy példányt. (Ám ezeket a példányokat a teremből nem vihették ki, távozás előtt le kellett adniuk őket.)* Arra a kérdésre, hogy az ellenzéki képviselők miért nem kaphatták meg már korábban is az anyagokat a "nem vagyok én postás" válasz hangzott el. Információink szerint a jelentés - igencsak rövidre sikeredett - vitájában a korábban illetve jelenleg a foci körül tevékenykedő önkormányzati képviselők exponálták magukat. Magyarán Szelier András (SZDSZ) Szigli István (független) és Viniczai Tibor (MDF) vitatkoztak egymással, itt-ott már személyeskedésbe hajlóan. Pénzes Mihály (MSZP) szóvá tette, hogy a liga az egyik befektetésre ajánlkozó irányában elfogult, Szelier azonban ezt vitatta.
Mindössze tizenöt perc elteltével a vitát többségi határozattal berekesztették. (Az erre vonatkozó javaslatot ezúttal nem Farkas László, hanem Csomán képviselő úr tette.)

A koalíció kihasználta az alkalmat, és ha már össze kellett ülni, néhány egyéb témát is napirendre vettek. A panelházak energiatakarékossági programjának keretében ezúttal is valamennyi jelentkező pályázatát elfogadták. Amennyiben az állami támogatást is megkapják, úgy az önkormányzatnak 600 millió forinttal kell majd hozzájárulnia a felújításhoz.

Nem volt témája viszont az ülésnek a Videoton Fc Kft résztulajdonának eladása, bár a sportért felelős alpolgármester Népszabadságnak adott nyilatkozata szerint az amúgy is eladósodott társaság pénze elfogyott, a remélt befektető hozzájárulása nélkül csőd fenyeget. A Fidesz képviselőinek a kérdésére, hogy miért nem terjesztették elő ezt az égető döntést, a polgármester azt a választ adta, hangzott el, hogy nem volt kellően előkészítve az anyag. Ezt valószínűleg úgy kell érteni, hogy a városvezetés és a Liga által erősen támogatott ajánlattevő elfogadására még nem sikerült rábeszélni a legutóbb nemmel szavazó illetve tartózkodó szocialista képviselőket.



A jelentés szigorúan bizalmas volta, úgy tűnik, nem mindenkire vonatkozik. Míg a fehérvári polgárok előtt hétpecsétes titok, mit is derítettek fel a liga ellenőrei, addig az országos lapok újságírói pikáns részleteket is ismernek és ismertetnek belőle, sőt az nb1.hu-n a teljes szöveg olvasható. A polgármester viszont a jelentést - amely, mint tudjuk, szigorúan bizalmas - átadta a megyei rendőrfőkapitánynak "tanulmányozásra". Ami egy igen érdekes műfaj. Ugyanis az ember, ha bűncselekményre gyanakszik, a rendőrségnek feljelentést tesz, nem pedig ajánlott olvasmányokat postáz nekik. Akkor is, ha az ember történetesen polgármester. 

 
Röhelyek
 
Képriportok
 
Amondó
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fontos oldalak
 
Küldje el ezt a cikket!
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL