A Mi Városunk
Magunkról
 
Rovatok
 
Ajánlott olvasmány
 
Írjon nekünk!
 
: Futtatott arany

Futtatott arany

kbs  2006.03.24. 11:28

„Dr. Szabó Péter, a Kodolányi Főiskola rektora az International Image Programme 'Leaders of the XXI Century' tizenegy évvel ezelőtt indított EU-s program keretén belül Oxfordban működő Europe Business Assembly kuratórium által évente odaítélt Socrates díjat vehette át március 13-án” – tudhattuk meg a Hír-tv-ből és a Fejér Megyei Hírlapból. Magunk részéről a rektori kinevezéshez ezúton is gratulálunk, de a díjjal kapcsolatban még várnánk egy csöppet…

Annyi liposzómát, bifidus effensist meg mélymosó hatást láttunk már, hogy rettenetesen gyanakvóvá váltunk. Így aztán – szemben a fent nevezett profi médiával – megpróbáltuk megtudni, milyen díjban is részesült a rektor úr - ahelyett, hogy kopipaszte módszerrel beszerkesztettük volna a Kodolányi által kiadott hivatalos közleményt. Nem csökkentette gyanakvásunkat, hogy igen kevés információt találtunk, az a kevés viszont megkérdőjelezte a rövid közlemény jó néhány állítását. Mindenekelőtt az Európai Uniónak nincs „Leaders of XXI. Century” nevű programja – és Europe Business Assembly nevű intézménye sem. Az utóbbi egy 2004-ben mérsékelt tőkével bejegyzett, kis gazdasági társaság  (ltd: a kft angolszász megfelelője). A hangzatos című „imázsprogram” honlapjukon megjelölt célja hogy „folyamatosan népszerűsítse” a nehézipar, a mezőgazdaság, a tudomány és az oktatás területén működő vezetőket. Tehát „rangos felsőoktatási szervezet” helyett egy imázsépítő, PR-szolgáltatásokat nyújtó cégről van szó. (Ez egyébként a program részletes ismertetéséből egyértelműen ki is derül.) A szolgáltatás része a különböző díjak alapítása és kiosztása. Jelenleg négyre lehet náluk nevezni: az „Egyesült Európa” díjra, az „Európai Minőség” díjra, a Victoria királynő emlékkeresztre, és a Szabó Péter által is megkapott Socrates díjra. A díjazottak összetétele meglehetősen sajátos. Az Egyesült Európa díjjal az európai integráció elmélyítésében szerzett érdemekért elsőként Oxford polgármesterét tüntették ki – majd mintegy száz ukrán, orosz sőt kazah személyiséget! Pl. a Buddenovszkij borkombinát igazgatóját vagy a „Komszomolszkaja Pravdáról  elnevezett” műanyagüzem vezetőjét. Hasonló képet mutat a többi díj birtokosainak névsora is. A „bátorság, becsületesség és erényesség hagyományos értékeinek ápolásáért” Victoria-keresztben részesített 60 fő elsöprő többsége is a fenti nemzetek soraiból került ki; köztük olyan közismerten hősies férfiak, mint pl. Leonyid Iszajev, ukrán parlamenti képviselő vagy az „energetikai orvoslás” központjának vezetője. Mindenképpen téves a Kodolányi által kiadott azon információ, hogy a Socrates díjat tavasszal kelet-, ősszel pedig nyugat-európai szakemberek kapnák. Hacsak Oroszország és Ukrajna nem számít nyugatnak.

Az EBA hivatalos tájékoztatása szerint a – meglehetősen nagyszámú - díjazottat egy szakértői bizottság választja ki a „nemzeti bizottságok” által felterjesztett jelöltek közül. A döntésre hivatott szakértői bizottság tagjainak névsora nem szerepel a cég kiadványaiban. Jelölésre jogosult „nemzeti bizottság” az Egyesült Királyságon kívül Csehországban, Svájcban, Németországban, Lengyelországban, Máltán, Ukrajnában és Oroszországban létezik. Nem tudjuk, melyik kandidálta a Kodolányi rektorát, és azt sem, honnan ismerték őt illetve munkásságát.

 
Röhelyek
 
Képriportok
 
Amondó
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fontos oldalak
 
Küldje el ezt a cikket!
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön