A Mi Városunk
Magunkról
 
Rovatok
 
Ajánlott olvasmány
 
Írjon nekünk!
 
: Elfogadták a megyei költségvetést

Elfogadták a megyei költségvetést

-mv-  2006.03.10. 09:18

Tegnapi közgyűlésen a megyei önkormányzati képviselők többsége elfogadta a 2006. évi költségvetést. A megyét irányító, ám önmagában kisebbségben lévő MSZP-t ezúttal is Kossa Lajosék szavazatai mentették meg.

A Szabó Gábor (MSZP) elnök  által beterjesztett tervezet első tárgyalásakor nem kapta meg a kellő támogatást. Nem szavazták meg ugyanis a Polgármesterek Fejér Megyéért nevű lobbicsoport tagjai. Kossa Lajos abai polgármester és két társa általában mintegy kívülről támogatja a szocialistákat, ezúttal azonban egyetértett a Fidesz vezette ellenzékkel, és attól tette függővé a voksait, hogy az MSZP hajlandó-e elfogadni a Fidesz módosító javaslatait. Ezek az intézményekben folyó létszámleépítések leállítását, a bizottsági keretet megszüntetését, a képviselő tiszteletdíjak 20%-os csökkentését és a kórház százmillió forintos eszközbeszerzését tartalmazták.
Kossáék azonban ingatag szövetségesnek bizonyultak. A tegnapi gyűlésen már igennel szavaztak, bár a szocialisták semmit sem fogadtak el az ellenzéki javaslatokból. A lobbicsoport hivatalosan azért változatta meg az álláspontját, mert a kezdeményezésükre csökkentették az illetékhivatal jutalomkeretét, illetve a létszámleépítések végrehajtását egy előzetes vizsgálathoz kötötték. Jól értesült megyeházi forrásaink azonban - a polgármesterek korábbi ténykedésére is tekintettel - biztosra veszik, hogy a valódi ár a négy képviselő által vezetett települések anyagi támogatása lesz.


Ebben a helyzetben van némi pikantériája annak, hogy Kossa és társai a Fidesz központi honlapján úgy szerepelnek, mint a "Fidesz által indított illetve támogatott polgármesterek". (Egyébként is úgy tűnik, mintha valaki a megye fideszesei közül a hatás és az egyszerűség kedvéért az összes függetlenként nyertes településvezető nevét leadta a központnak.)

 
Röhelyek
 
Képriportok
 
Amondó
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fontos oldalak
 
Küldje el ezt a cikket!
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG