A Mi Városunk
Magunkról
 
Rovatok
 
Ajánlott olvasmány
 
Írjon nekünk!
 
: Kampányháló

Kampányháló

kbs  2006.03.08. 12:16

A választási kampány irányítói, szereplői az internetet is felfedezték, ma már a világhálón is folyik a küzdelem a választók kegyeiért. Írásunkban a székesfehérvári egyéni jelöltek honlapjain néztünk körül.

A parlament egyik legkevesebbet felszólaló tagjától öngólnak számít, hogy külön menüpont alatt hívja fel a figyelmet 4 év alatt elhangzott mindössze 5 beszédére.

Önálló domainja, magyarul saját elsődlegesen lefoglalt internetes címe a Fidesz és az MSZP jelöltjeinek van. Molnár Albertén azonban egyelőre semmi nincs. Ami nem nagyon érthető, hiszen a szocialisták szemmel láthatóan központi sablont adtak a jelöltjeiknek, csak a szöveget meg a képet kellett a helyi stábnak feltölteni. Ráadásul a párt honlapján valamennyiüknek van is egy egyoldalas bemutatkozása – tehát a tartalom egy része is adott. Mellesleg az államtitkár úr ezen a bemutatkozó oldalon is megismétli azt máskor is szívesen hangoztatott hamis állítást, hogy hat éve „a körzet képviselője”. Valóban csak 2 évig volt az, 2002-ben vesztett Gógl Árpáddal szemben, így csak a megyei listán szerzett mandátumot. (Szerkesztőségünk messze legrosszmájúbb tagja, Oguz javasolja, hogy a kihasználatlan www.molnaralbert.hu –ra töltsék fel a Mi Újság cikkeit; de mi elhatároljuk magunkat ettől a csúnya célzástól.)

Szemben a pénzügyminisztériumi apparátussal a fehérvári városházának van kapacitása és energiája Warvasovszky Tihamér kampányoldalainak gondozására. (Szinte hallom a felhördülést, miszerint az összes munkát ifjú és lelkes szocialista aktivisták végzik. Hogyne, hogyne, ahogyan a Fehérvári Polgármester vagy a 7 Nap propagandacikkeinek a szerkesztését…) A központi sablont jól használják, de még így 12 év után is nagyon szemérmesek az MSZP és Warvasovszky – amúgy nagyon is meghitt – viszonyát illetően. Kerülik a pártra való vizuális utalásokat és nem szerepel a nép az önéletrajzban sem. Az egészen kis méretű vörös szegfű csak egyetlen lap alján, hosszas görgetés után fedezhető fel. (A menüpontok között elrejtve azért ott van a szocialisták programja is.) Az albumba rendezett sok kép oldja a tömény propaganda szárazságát. A „Rólunk írták” rovat Székesfehérvárt (és nem Warvasovszkyt) dicsérő idézetei nem sokat érnek a forrás megjelölése nélkül. A parlament egyik legkevesebbet felszólaló tagjától öngólnak számít, hogy külön menüpont alatt hívja fel a figyelmet 4 év alatt elhangzott 5 beszédére. Igazi internetes megoldás a szavazógép, ahol arról lehet véleményt nyilvánítani, mi a legfontosabb megvalósítandó fejlesztés Fehérváron. A honlap indulását bejelentő sajtótájékoztatón blogot is ígértek, de ez kifejezetten komikusnak hat, hiszen városházi forrásaink szerint Warvasovszky az emilcímére érkező leveleket is kinyomtatva kéri.

 

A Fidesz mindkét jelöltjének honlapja egyedi, egymástól is jól megkülönböztethető. (Nem csak az eltérő arcképek miatt.) A kettő közül nekem Cser-Palkovics Andrásé tetszik jobban,  látszik rajta, hogy a „szenvedő alany” vagyis maga a politikus ismeri használja a hálót, tisztában van annak lehetőségeivel illetve ezen világ főbb szabályaival. Az esztétikus nyitólap mögött jól átgondolt ezért jól áttekinthető menürendszer található. Hatásos ötlet a névvel, arcképpel szereplő ajánlók felsorakoztatása; említésre méltó, hogy az önéletrajz végére beillesztették az önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozatát. Két kritikai megjegyzés: a képfájlok nagyon nagyok, még széles sávú kapcsolattal is eltart egy darabig a letöltésük; a sajtóban megjelent interjúknak illene megadni a forrását, illetve internetes lapok esetén akár be is linkelni őket. A már-már kötelező blog a fiatal, internetes fórumokon gyakran megtalálható politikus esetében sem nem „testidegen” – de lehetne sokkal személyesebb hangvételű. Ha már van.

Gógl Árpád oldalain  valamivel kevesebb az információ, de ezen is megtalálhatók a kampányesemények időpontjai, a képviselő önéletrajza, parlamenti adatlapja és emilcíme.

Közös technikai hiba, hogy a Városi konzultációra kattintva - legalábbis a mi beállításaink mellett -hibaüzenetet kap a látogató. (Szerencsésebbeknek rendeltetésszerűen a konzultáció kérdőíve töltődik le.)

 

Kis pártok, kis honlapok. Az MDF és az SZDSZ jelöltjeinek nincs saját domainje. A Fórum a központi oldalairól tette elérhetővé jelöltjeinek (Oroszlán Balázs; Viniczai Tibor  ) rövid bemutatkozását. Ez a megoldás lényegében elektronikus szórólap – kihasználatlanul hagyja a világháló két legfontosabb erényét, a dinamikus tartalom és az interaktivitás lehetőségét.

 

Ami az interaktivitást illeti, az még leginkább a szabaddemokraták lapjain valósulhatna meg. A párt fődomainja alá feltöltött, azonos megjelenésű aloldalakon ugyanis fórum is van. Más kérdés, hogy sem Világosi Gábor, sem Szelier András fórumán nincs még egyetlen hozzászóló sem. (Igen, igen, a mi Arénánkban sem nyüzsögnek a népek.) Sajátos, de jellemző az SZDSZ szerepére, hogy a kampány kellős közepén a „Rendezvényeim” menüpont alatt mindkét jelöltnél az olvasható: „Jelenleg nincs tervezett nyilvános rendezvényem”. Na, ja. A szabaddemokraták az országos listára hajtanak.

 
Röhelyek
 
Képriportok
 
Amondó
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fontos oldalak
 
Küldje el ezt a cikket!
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön