Népes szerkesztőségünk billentyűzetet, monitort odahagyva egymás kezéből tépkedte ki a borítékot. Hiába, nem minden nap ír nekünk "Választó"! Szó se róla, most se írt sokat, de azt aztán velősen. Minden egyes szavát szívünkbe zártuk, elménkbe véstük, dúdolgatjuk. Fel-felidézzük őket egymásnak, amikor már-már erőt vesz rajtunk a csüggedés, felébred bennünk a kétely, hogy érdemes-e nap mint nap pötyögni a betűket, faragni a pixeleket. Kitartást ad nekünk ez a kedves küldemény, hiszen híven mutatja, hogy van egy olvasónk, aki figyel minket, elgondolkozik rajta, mik lehetünk (igen, pojácák), tollat ragad (valószínűleg marokra), és magára a lapra rója üzenetét, mintegy társunkká válva ezzel az alkotásban. (Apropó, alkotás! Kulturális rovatunk gondozója szerint az a megoldás, ahogyan olvasónk a szabad kézzel tépett csomagrögzítő szalaggal összekapcsolta a Mi Városunk számát Cser-Palkovics András általa átértelmezett portréjával, egyszerűen zseniális. Andy Warhollal fogja együtt emlegetni a művészettörténet.)
Bizalmasan bevallhatjuk, kicsit sérti a hiúságunkat, hogy Választó szeretetén osztoznunk kell a képviselőjelölttel. Meg is kérjük, hogy a nekik szóló üzeneteket a jövőben szíveskedjen hozzájuk eljuttatni. Mi ugyanis nem vállaljuk a kézbesítést - már csak a féltékenységünk okán sem. Örömmel értesítettük viszont a kilátásba helyezett végtagtörésről a "kézbesítőt". Mi sem vagyunk teljesen elégedettek a munkájával ugyanis - de, sajnos erősebb nálunk. (A címét adjuk meg vagy a szokásos terjesztési útvonalát?)
Ismételten köszönjük a küldeményt, és kérjük, hogy máskor is tájékoztasson bennünket becses véleményéről és - mindenekelőtt - egészségi állapotáról.

Üdvözlettel: a szerkesztők

U.i.: Azért a keresztrejtvényt megfejthette volna. Adjunk meg betűt?