: A halálomon már túl vagyok

-   Nemigen szerepel a bulvárlapok hasábjain, a címlapjaikon meg végképp nem. Nem hiányolja ezt a fajta publicitást?

-         Nem, egyáltalán nem. Számomra sokkal kedvesebb az, ha jönnek az utcán és megsimogatnak, vagy ha utánam szaladnak, hogy megkérdezhessék: „mikor láthatjuk, hallhatjuk a művésznőt legközelebb”.

-   Csak azért kérdeztem, mert ez a fajta nyilvánosság, már a bulváré, manapság jószerivel azonos az ismertséggel, a népszerűséggel.

-         Nem hiszem, hogy így lenne. Számomra az ismertséget az Operaházban és a világban máshol sokféle végzett munka adja; a legnagyobb jutalom és „kitüntetés” pedig mindezért az, hogy szeretnek az emberek.

-   Az önről szóló könyvben, az Ézsiás Erzsébet által írt Az érzelmek papnőjében nagyon nyíltan beszél a magánéletéről, pontosabban korábbi házasságainak problémáiról is. Olyannyira, hogy ismerek olyan rajongót, aki ezt a kitárulkozást, illetve ahogyan fogalmazott: „a mértékét és a módját” túlzottnak tartja. Találkozott maga is hasonló véleménnyel?

-         Ellenkezőleg. Az immár ötezer példányban eladott könyv sok olvasója mondta nekem azt, hogy kifejezetten erőt, kitartást merít abból, amit és ahogyan az életemről nyilatkoztam benne.

-   Tehát nem bánta meg a nyíltságot és őszinteséget…

-         Dehogyis; azon nincs mit megbánni. Ha az ember elmúlt ötvenéves, csak az igazat mondja. Ne azt, amit várnak tőle. Életünk részei, bűnei hozzánk tartoznak, s aki már megszenvedte ezeket, annak már csak a lényeges dolgokkal kell foglalkoznia. Az egyetlen lényeges pedig az oda vezető út. Hogy oda minél méltóbban tudjunk eljutni, és addig szolgálni. A kötet a könyvhétre újra meg fog jelenni; bár a történet vége megváltozott. Hiszen Ács János elhagyott engem, meg hazánkat is újra. Hát… a halálomon már túl vagyok. Megszületett viszont az unokám. Szóval elment egy nagy legény és jött egy kis legény az életembe.

-   A hitéről, hivatásáról és a hazáról mondott szavai alapján tökéletesen érthető, hogy részt vesz a Fidesz Nők a nőkért rendezvénysorozatában. Mégis, nem tart bizonyos következményektől? Tudniillik ma Magyarországon mintha egy sikeres sportolónak, művésznek csak az egyik politikai oldal mellett lenne szabad kiállni. Aki ezt a nemzeti, a keresztény értékeket vallók mellett teszi meg, számolhat vele, hogy az úgymond közvélemény-formálók elfordulnak tőle. Bizonyára emlékszik Egerszegi Krisztina esetére. Nem fél tőle, hogy ezután Ön is „csak a fél ország Pitti Katalinja” lesz?

-         Semmitől nem félek. Nem félek, mer itt bennem ragyogó Szentlélek van, és azt a hitet, amelyért megszenvedtem, azt már nem veheti el tőlem senki. Az én vagyok, abból másoknak mindig önmagamat tudom adni. Életemben, pályámon soha nem a politikai nézetek mentén kötöttem ismeretségeket, barátságokat. Most azok közül, akik korábban szerettek, többen elfordulnak tőlem, mert Orbán Viktorral közös színpadon álltam Nagyon sajnálom; hogy nekik ennyit ér, ezen múlik egy barátság.

-   Nyilvánvalóan a Fidesz győzelmét várja a választásokon…

-         Nincs más lehetőség. Csak ezért szabad imádkozni, és csak erre szabad gondolni. A gondolatnak ugyanis teremtő ereje van.

-   Mit vár el, milyen elveket kövessen a leendő kormány? Általában és a kultúrpolitikában.

-         Elsősorban azt várom – és biztos vagyok benne, hogy ezt meg is fogják tenni – hogy olyan légkört, hangulatot alakítsanak ki, amelyben az ország vehet egy nagy lélegzetet, amelyben egy kicsit jobban él, és tud örülni. Hogy ne csak a külföldi, méregdrága „megasztárok” nagyságát hirdessék az óriásplakátok, hanem a hazai, a magyar művészek is jussanak lehetőséghez, ők is kapják meg az őket megillető megbecsülést.

-   Hadd kanyarodjak vissza a magánszférához. A közéleti kiállás, a hivatás magas szintű művelése, a teljes odaadást igénylő fellépések mellett marad ideje, energiája az anyai –és most már: nagymamai – szerepre is?

-         Mindenképpen. A nagymamaság – ha lehet – még az anyaságnál is csodálatosabb.