Ír krémtea, pici tejjel
Katz 2006.01.17. 12:58
Hogyan és milyen érzésekkel lesz egy fiatalember országgyűlési képviselőjelölt? Milyen törekvései vannak, hogyan látja Székesfehérvár helyzetét? Hogyan él, mit csinál a politikán kívül, vagy éppen szabadidejében? Többek között ezekre a kérdésekre kértünk választ Dr. Cser-Palkovics Andrástól, aki a székesfehérvári 1-es választókörzetben indul parlamenti mandátumért ez év tavaszán
- Itt ülünk a Palotaváros egyik kávézójában. Szokott ide járni?
- Igen, szeretek kávéházba járni, barátokkal beszélgetni, vagy egyszerűen csak egy jó tea mellett olvasgatni.
- Honnan a közélet iránti érdeklődése?
- Jogász családban ezt az élet hozza magával. Családtagjaim közül a rendszerváltást megelőzően senki sem volt párttag, de a közélet soha nem volt tabutéma. Vallásos nevelést kaptam, amibe a közélet iránti érdeklődés is beletartozott. 1989-ben aztán hallgattam a szívemre, és beléptem a Fideszbe. A várospolitika iránti érdeklődésemben komoly szerepet játszott édesapám, akinek önkormányzati képviselői tapasztalatából, szakértelméből ma is sokat merítek.
- Sokszor használja a „kis-parlament” kifejezést a székesfehérvári önkormányzatra. Mit ért ezen a pejoratívnak tűnő kifejezésen?
- Túlságosan átpolitizálódott a helyi közélet. Olyan dolgokba is beleszól a politika, amihez nincs köze. Pedig nyilvánvaló, hogy egy városban nincsenek MSZP-s, meg fideszes kátyúk, hanem csak járhatatlan Berényi út van. Nincsen baloldali meg jobboldali dugó, hanem közlekedési káosz van. Nem csupán a Fidesz-, hanem az MSZP-szavazó városlakó sem talál parkolóhelyet a belvárosban. Városi ügyek vannak, amelyeket közösen meg kell oldani, még ha a megoldást illetően eltérnek is az elképzeléseink.
- Azért sok minden megoldódott ebben a ciklusban is. Ezt Ön sem vitatja, hiszen ezekről elismerősen szólt egy korábbi interjúban. Most azonban inkább azt kérdezném, hogy milyen területeken érez problémákat a városban?
- Három terület emelhető ki. Székesfehérvár az itt dolgozó embereknek és a vállalkozói szektornak köszönhetően országos átlag feletti saját bevétellel rendelkezik. Más nagyvárosokkal szemben így nagyon komoly előnye van. De kérdezem én, meglátszik-e ez a városon? Szerintem nem eléggé. Tehát az első kérdés: hatékonyan használja-e fel az önkormányzat az adóforintjainkat? Az én válaszom az, hogy nem. Ellenőrzött, gondosabb felhasználásra van szükség. Nem lehet háromszázezer forintos négyzetméteráron szociális bérlakásokat építeni – ráadásul nem is fehérvári vállalkozókkal – miközben a piacon kétszázezerért lehet vásárolni lakóparkban magas minőségű lakásokat. Ez pazarlás. A másik alapprobléma, hogy a város a magas saját bevételei ellenére is eladósodott. Idén újabb milliárdos hitelek felvételére készül a városvezetés. Az úgynevezett PPP-konstrukció keretében igénybe vett, és még a banki hiteleknél is sokkal drágább „kvázi hitelek” szintén több milliárdra rúgnak.
- Ezeket az összegeket azonban többnyire olyan célokra költik, amelyek jók a város lakóinak. Panelprogram, játszóterek felújítása, szociális bérlakások. Önök is megszavazták ezeket a fejlesztéseket.
- Így van, nem a fejlesztésekkel van bajunk, hanem a választott módszerrel. A város hatékonyabb működtetésével, az adóforintok útjának valós ellenőrzésével, megalapozott döntésekkel ezeket a fejlesztéseket nemcsak hitelekből, hanem saját bevételekből lehetne megvalósítani. Amit ugyanis ma nem fizetünk ki, azt majd gyermekeinknek, unokáinknak kell, mégpedig kamatostól. Ma a következő drága játékot űzi a városvezetés: dönt, leteszi az alapkövet, átad, sikertörténetről beszél, csak éppen egy valamit nem csinál, nem fizeti ki a beruházást. Ráadásul nem is őszinte, hiszen ezt nem mondja el a lakóknak. Könnyű így népszerűnek lenni...
- Debrecen önkormányzata bejelentette, hogy ha Miskolc eladja a vízművét, akkor a Cívisváros indul a pályázaton. Mit szól ehhez?
- Igazuk van. A vízmű is azon közszolgáltatások közé tartozik, amelyeket vétek eladni. Sajnos Székesfehérvár Miskolc útját járja, pedig meggyőződésem, hogy Debrecené a helyes. A város saját biztonságát és lehetséges bevételi forrásait veszti el közművei eladásával. Az alapszolgáltatásokat bármilyen körülmények között az önkormányzatnak kell biztosítania, miközben a bevételek nem őt illetik. Hasonlóan problémás ügy a fehérvári távhőfejlesztés: igaz, hogy a díj némileg csökkent, de gondolja meg, hogy mennyivel csökkenhetett volna, ha a profit teljes egésze a városi lakosokat megtestesítő önkormányzathoz folyt volna be, és nem egy pénzügyi befektetőhöz? Vagy nézze meg, hogy néz ki a Palotaváros a távhővezeték-csere óta! Mocsár mindenütt. Ez az igazi botrány! Ha az önkormányzat cége végezte volna a beruházást, akkor meg lehetett volna követelni a normális munkavégzést.
- Biztos sokszor vágják majd a fejéhez, hogy fiatal még a város parlamenti képviseletére.
- Olcsó válasz lenne, ha azt mondanám, hogy nálam évekkel fiatalabb ember volt már megyei jogú város polgármestere, vagy éppen miniszter is. A demokráciát egyébként is ugyanúgy tizenhat éve tanulom, mint Warvasovszky Tihamér. De én inkább azt hangsúlyoznám, hogy közel nyolc éve dolgozom a Videotonnál vállalati jogászként. Ezen időszak alatt sokat tanultam, sok olyan tudásra tettem szert, ami az önkormányzati képviselői tapasztalatokkal együtt megedzett. Egyébként a fiatalság múló állapot, én is robogok ki belőle, családapaként, dolgozó emberként megtanultam, mi az a felelősség. Fiatalos, lendületes, de azért megfontolt, az idősebbek tapasztalatát, tudását mindig szem előtt tartó képviselő szeretnék lenni. Ugyanakkor nem veszíteném szem elől a fiatalokat sem: az utóbbi években a politika őket mostohán kezelte, ideje, hogy legyen parlamenti képviseletük!
- Mennyi terhet bír el egy ember? Parlamenti képviselőség vagy polgármesterség?
- A kérdésből a „vagy” szót emelném ki, mert meggyőződésem szerint a két funkció gyakorlatilag összeegyeztethetetlen. Nem véletlen, hogy Warvasovszky Tihamér az egyik legkevesebbet hozzászóló parlamenti képviselő: egyszerre ugyanis nem lehet két helyen, Budapesten, illetve Székesfehérváron. Pedig a város képviseletéhez a napi parlamenti munka is hozzátartozna! Én azt vallom: egy ember, egy feladat.
- Hogyan vélekedik leendő ellenfeléről, Warvasovszky Tihamérról?
- Nemes ellenfél. Személyes kapcsolatunk korrekt, emberi. Érdemi, személyeskedés nélküli vitákat várok a kampány során, én ehhez fogom tartani magam. 2002-ben első fordulóban nyerte a körzetét, és most is élvezi minden előnyét a képviselői és a polgármesteri széknek. Sportnyelven szólva én azon leszek, hogy most jobban megizzadjon…
- Az interjú végén engedjen meg néhány könnyedebb kérdést. Kedvenc szórakozása?
- Olvasás, színházba járás, és sport minden mennyiségben. Főleg ha labdával játszák.
- Kedvenc itala?
- Ír krémtea, nagyon pici tejjel.
- Legnagyobb öröm az életében?
- Kisfiam születése. Óriási öröm volt élete első órájában kezünkben tartani!
- RTL vagy tv2?
- Inkább a sportadók, természetfilmek, időnként egy-egy külföldi csatorna, hogy nyelvtudásomat fejlesszem.
- Kedvenc színe?
- Piros-kék.
- És ha csak egyet mondhat?
- Akkor a narancs!
|