A Mi Városunk
Magunkról
 
Rovatok
 
Ajánlott olvasmány
 
Írjon nekünk!
 
: Új címen a Vörösmarty Színház honlapja

Új címen a Vörösmarty Színház honlapja

Lőrincz Miklós  2004.06.28. 08:30

Tegnap óta új helyen, a www.vorosmartyszinhaz.hu címen érhető el a fehérvári teátrum honlapja. A website a már megszokott tartalom mellett néhány újdonságot is kínál.

A felújítás alatt álló épület mellett a színház honlapja is átépül, ennek első lépéseként a korábbinál nagyobb és több szolgáltatást kínáló szerverre költözött a közönség által is kedvelt website. A nagyobb tárhely lehetőséget biztosít például arra, hogy az újjávarázsolt színház számára a honlapon majdan online jegyfoglalási rendszer működhessen, az előadásokról a képek mellett videorészleteket is megnézhessenek a látogatók, a társulat tagjainak pedig a szükséges számú e-mail postafiókok is rendelkezésre álljanak.
Már az előttünk álló évadban is megnő a honlap szerepe, hiszen a vándorúton lévő színházat innen a legegyszerűbb nyomon követni: azoknak, akik nem a színházi buszjáratokat veszik igénybe, térképvázlatok segítenek megtalálni a vidéki játszóhelyeket - akik pedig nem tudják eldönteni, melyik darabot hol érdemes megnézni, nézőtéri alaprajzokat és részletes jegyár-listákat hívhatnak segítségül ehhez.

A Vörösmarty Színház honlapja számára a győri Jelenet Kft. kedvezményes áron biztosított tárhelyet - ugyancsak a Jelenet szerverén működik a Városi Könyvtár (www.albateka.hu) és az Öreghegyi és Felsővárosi Közösségi Ház (www.okh.hu) honlapja is. Csapó Balázs, a cég ügyvezetője fontos dolognak tartja, hogy a kulturális szféra számára az üzleti árak alatt kínáljon internetes megjelenési lehetőséget.

 
Röhelyek
 
Képriportok
 
Amondó
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fontos oldalak
 
Küldje el ezt a cikket!
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA