A Mi Városunk
Magunkról
 
Rovatok
 
Ajánlott olvasmány
 
Írjon nekünk!
 
: A képviselő kérdez

A képviselő kérdez

-mv-  2005.11.22. 09:19

A Fidesz önkormányzati képviselői, miután a közgyűlésben erre - a törvény ellenére - nem kaptak lehetőséget, nyílt levélben teszik fel kérdéseiket Warvasovszky Tihamér (MSZP) polgármesternek november 12-én megjelent politikai hirdetésével kapcsolatban.

Tisztelt Polgármester Úr!

 

A Fejér Megyei Hírlap 2005. november 12.-i számában közel egész oldalas, városunkra eddig nem jellemző, megdöbbentően arrogáns, igazi árokásó politikai hirdetés látott napvilágot. Szomorúságunk csak fokozódott, amikor láttuk, hogy a hirdetést Ön, mint városunk polgármestere írta alá, városi üggyé téve azt. A hirdetés tartalmilag is kifogásolható, hiszen például az Ön személyes kudarcaként felfogható börgöndi reptérfejlesztés döcögő megvalósulásának előző kormányra történő ráfogása kifejezetten tisztességtelen dolog. A valós vagy vélt sérelmek felhánytorgatásánál azonban még nagyobb bajnak érezzük a hirdetés polgármesterhez méltatlan hangnemét és stílusát.

 

Az ügyben egyik képviselőtársunk kérdést kívánt feltenni Önnek a novemberi közgyűlésen, de sajnos azt Önök nem engedték napirendre tűzni, ezért kénytelenek vagyunk kérdéseinket nyílt levélben megfogalmazni Ön felé.

 

Tisztelt Polgármester Úr!

  • Székesfehérvár szempontjából előnyösnek tartja-e, hogy Ön a város polgármestere fizetett hirdetésekkel pártpolitikai akciókban vesz részt?
  • Helyesnek tartja-e, hogy a város polgármestere átpolitizálja életünket, és megosztja a város lakóit?
  • Helyesnek tartja-e, ha az ilyen tartalmú és stílusú hirdetések nyomán a közelgő választási kampányok az érdemi viták helyett személyeskedésről szólnak?
  • Helyesnek tarja-e, ha egy polgármester a korábbi kormány tevékenységéből csak a vélt vagy valós sérelmeket emlegeti, az eredményeket, a támogatásokat nem?
  • Helyesnek tarja-e, hogy a város polgármestere az elért eredmények bemutatása helyett visszamutogat, és negatív kampányt indít?
  • Helyesnek tartja-e, hogy a város polgármestere milliós nagyságrendű összegeket költ pártpolitikai hirdetésekre?
  • Összességében milyen várospolitikai cél vezette Önt, mint a város polgármesterét akkor, amikor ezt a politikai hirdetést megjelentette?

 

Tisztelt Polgármester úr! Önre eddig ez a stílus nem volt jellemző. Nem tudjuk, mi vitte rá ennek a politikai hirdetésnek a megjelentetésére, de úgy gondoljuk, hogy olyan városvezetőre van szüksége Székesfehérvárnak, aki pártja napi érdekeket szolgáló politikai követelőzése és a város érdekei közül az utóbbit tartja fontosabbnak. Sajnos Ön most nem így döntött.

 

Kérjük, hogy a választási kampány tisztasága érdekében a továbbiakban próbáljon meg a tisztségéhez és az Ön által képviselt székesfehérváriakhoz méltóan politizálni.

 

Székesfehérvár, 2005. november 21.

 

Tisztelettel:
a Fidesz - Magyar POlgári Szövetség Önkormányzati Képviselőcsoportja

 
Röhelyek
 
Képriportok
 
Amondó
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fontos oldalak
 
Küldje el ezt a cikket!
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-