A Mi Városunk
Magunkról
 
Rovatok
 
Ajánlott olvasmány
 
Írjon nekünk!
 
: Csődben a börgöndi befektető

Csődben a börgöndi befektető

kbs  2005.08.15. 10:52

A Börgöndre tervezett – bizony, lassan már 10 éve tervezett – nemzetközi repülőtér ügyének állásáról tartott sajtótájékoztatót Tóth Ferenc, a fejlesztés levezénylésére létrehozott kft ügyvezetője a múlt héten. Közben a befektető ellen csődeljárás indult. Kommentárunkhoz

Hogy hogy áll az ügy, az röviden elintézhető: tervek készülnek és ezeket a terveket benyújtják engedélyeztetésre. Ez ugyan hét év alatt nem túl nagy eredmény – de vannak, akik biztatónak vélik. (Az illetők 98%-a az MSZP vagy az SZDSZ önkormányzati képviselője, a maradék pedig a fejlesztő kft ilyen-olyan tiszteletdíjas tisztségviselője.)
Mert szögezzük le ismét: hogy lesz-e reptér, az elsősorban nem a terveken múlik (a papír ugyanis nagyon türelmes), hanem a pénzen. A kulcskérdés tehát az, hogy honnan kerül elő az a néhány milliárd forint, amiből a reptér működtethető. Az optimista városházi vezetők (és Tóth úr) válasza erre az, hogy az angol befektető állja a számlát. Ebben a hitükben – már ha maguk hisznek benne egyáltalán – nem tudta őket megrendíteni, hogy többen (köztük mi is) rámutattunk, hogy a Wiggins gazdasági helyzete nem stabil, valószínűleg nincs módjában finanszírozni egy ekkora beruházást. (Ráadásul a társaság korábban is inkább a részvénypiaci kereskedelemben jeleskedett, és nem a valódi fejlesztésben.) Nos, a Wiggins (időközben Planestation-ra változtatta a nevét) a múlt hónapban olyannyira instabilizálódott, hogy július 25-én a londoni tőzsdén felfüggesztették a papírjaival való kereskedést. A céghez három „administrator”-t, tulajdonképpen csődgondnokot neveztek ki; a hitelezőket – a társaság hivatalos honlapján is - felszólították, hogy írásban nyújtsák be követeléseiket
Tóth Ferenc szerint ez nincs hatással a börgöndi beruházásra, mert úgymond számítottak erre a helyzetre, és megtették a szükséges intézkedéseket. Azt nem részletezte, hogy melyek ezek az intézkedések.

 
Röhelyek
 
Képriportok
 
Amondó
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Fontos oldalak
 
Küldje el ezt a cikket!
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-